1. fejezet

Sziasztok!

Minden hétfőn-szerdán-pénteken-vasárnap hozom a részeket, figyeljétek az oldalt! :)

Augusztus 15  (csütörtök) – valamikor délután, 5 óra után

Ezt a naplót még valamikor nyár elején találtam a padláson. Sokat gondolkoztam, hogy írjak-e bele vagy sem. Amikor felszálltam erre a repülőre, még mindig gondolkoztam.  De végül, ahogy most is látszik, elkezdtem írni.  Nem azért, mert valami felejthetetlen dolog történt velem és azt meg szeretném örökíteni. Nem is azért, mert hirtelen befordultam és úgy érzem, hogy csak a naplómhoz fordulhatnék. Nem. Én tudom, hogy egyedül a naplómhoz fordulhatok. Jó, igaz, hogy nem fordultam be, csupán mérges vagyok. A szüleimre. Azért amit tettek velem. Azért mert felraktak egy repülőgépre és elküldtek, nemes egyszerűséggel Párizsba! Hogy ott éljek tovább a nagymamámmal, akit bár szeretek meg minden, de azért mégis csak egy nagymama! Hogy tehették ezt velem? Ó vagy várjunk csak! Már tudom. Nem szeretnek! Ennyi, kész, vége. Lezártam. Ha a szüleimnek nem kellek, és inkább átküldenek egy másik kontinensre, csak, hogy elég messze legyek tőlük, akkor rendben.

Még mindig csütörtök – este 8 óra

Most mondta a stewardess, hogy 1 óra múlva leszállunk. Hú de jó! Most akkor gyalogolhatok egészen a buszmegállóig, ahol felszállok egy rozoga buszra és még fél órát utazhatok ahhoz, hogy elérjem a kereszteződést, ahonnan még legalább 20 perc a nagyim háza! Remek! Akkor ott leszek kb. 11-re, de inkább negyed 12-re., na, egyre jobb lesz…

Egyébként már lehet látni innen az Eiffel-tornyot. Meg a Notre Dame-ot is. És a Diadal-ívet! Ez meseszép! Igazából én imádom Párizst. Már nagyon sokszor jártam itt és mindig lenyűgözött.  A sok fény, a rengeteg érdekesebbnél érdekesebb látnivaló, a sok finom sütemény illata.  Párizs! Az én városom. Már szinte az egész várost bejártam, minden nevezetességet megnéztem. Úgy ismerem ezt a várost, mint a tenyeremet.

Augusztus 31 – 17:00

Ebben a két hétben, olyan sok dolog történt velem, hogy időm sem volt naplót írni, sem kedvem. De most, hogy szert tettem egy kis szabadidőre, gyorsan leírom, hogy milyen élményekben volt részem.

Amikor éjfél tájt megérkeztem a nagyimhoz, annyira ledöbbentem, hogy még most sem hiszem el. Egy szomorú, kedvtelen, idős hölgyre számítottam, aki még nem dolgozta fel nagypapa halálát. És mit kaptam? Egy élet vidám, mosolygós és fitt nagyit! Először szóhoz sem jutottam, de szerencsére nagyi észrevette, hogy most nem én fogom megölelni őt, és inkább ő jött oda hozzám és szorosan megölelt. Innentől már kezdtem felocsúdni és normálisan beszélgettünk. Elmeséltem az utamat meg ilyesmi ő pedig elmondta, hogy melyik suliba fogok járni. Kaptam hozzá egy házirendet, meg egy nagy csomagot . Mivel akkor jöttem rá, hogy halálosan fáradt vagyok,  közöltem, hogy megyek aludni.  A szobámba felérve, újabb döbbenet fogadott. A szobám teljesen át volt alakítva. De milyen szép volt!  A fal égszín kék, a bútorok lelakkozva, gyönyörű függöny a z ablakon. Soroljam még?  Fantasztikus volt! Behuppantam az ágyba, és úgy ahogy voltam, elnyomott az álom. A következő napokban, vagy a házirendet olvastam, vagy a környéken mászkáltam.  Aztán egyik nap a boltban, találkoztam egy lánnyal, aki annyi idős, mint én. Azóta sokszor találkoztunk és nagyon jól kijövünk egymással. Janettnek hívják és ő is nem rég költözött Párizsba, csak ő Chicagoból.

        -     És nem is kérdeztem, hogy melyik suliba fogsz járni. – érdeklődtem, miközben a Szajna-parton sétáltunk.

        -      Várj, mindig elfelejtem a nevét… Ja megvan! A Paris Arts-ba.- jutott Janett eszébe.

        -       Komolyan?! Én is!

        -        Ez, de jó! És te miben vagy tehetséges? – na, igen.  Ebbe a suliba, szigorúan olyan diákok jelentkezhetnek, akik valamiben tehetségesek.

        -        Táncolok, meg egy kicsit énekelni is tudok.

        -       Az jó – mosolygott- én fényképezek.

        -       Mit?

        -      Hát mindent! Erdőt, virágot, embereket, naplementét, egyszóval bármit!

        -       Hű. Jó neked. Gondolom ebben a suliban sok lesz az olyan ember, aki táncol vagy énekel. A fényképezés egyedibb.

        -      Ne mondd ezt! Most képzeld el, ha csak hárman-négyen jelentkeznénk a fotós szakkörre, de ott mondjuk, én lennék a legjobb. Bár erre kevés esélyt látok.. Szóval tegyük fel, hogy három ember közül én vagyok a legjobb, de neked meg van az a lehetőséged, hogy például 20 ember közül legyél a legjobb. Az azért más. – magyarázta Janett és őszintén szólva nagyon jól esett, mert megnyugtatott.

       -      Köszönöm – mondtam neki, mire ő csak mosolyogva legyintett. - és biztos vagyok benne, hogy nagyon jó fotós vagy-tettem hozzá. Szerintem igazán jó barátok leszünk.